Moonbat Trans America futóverseny

1994: Trans America futóverseny Los Angeles – New York közötti 4709 km -es távon.

A versenyt 64 szakaszra bontva rendezték meg. Minden nap reggel 5 órakkor rajtoltunk el az aznapi szakaszra. A naponta futott eredményeket adták össze. Minden napi távra volt egy meghatározott limit idő, amit ha nem teljesített a futó, akkor kiesett a versenyből.

Moonbat Trans America Footrace
Huntington Beach CA - New York NY
Június 18-tól Augusztus 20-ig. 2 925.7 mérföld (4 708,45 km)


1. Istvan Sipos, 35 HUN 517:43:02
2. Dante Ciolfi, 39 USA 563:11:04 (+45:28:02)
3. Michiyoshi Kaiho, 50 JPN 587:02:02 (+69:19:00)
4. Motohiko Sato, 29 JPN 596:38:22 (78:55:20)
5. Kawika Spaulding, 40 USA 598:48:24 (+81:05:22)

Az alábbi beszámolókat két segítőm, a feleségem Márta és Cimmer Szabolcs írta a napokról és általában elfaxoltuk haza tudósításképpen.

1. nap 51,35 mérföld (82,64 km)
Los Angeles - Rancho Cucamonga, CA
(szombat)

" Úgy fog kinézni, mint az életed leghosszabb napja "

Jesse ezekkel a szavakkal jellemezte az első napot abban az útvonal leírásban amit a verseny előtti hónapokban küldött sok más információval együtt. El nem tudtam képzelni, hogy ez nekem is szólhat. Lesznek nehézségeim, ebben biztos voltam. Az első napon? Ez képtelenség!

Keveset aludtam a rajt előtti éjjel, valahogy nem jött álom a szememre. Egyébként jól alszom, de most csak hallgattam a feleségem halk szuszogását és gondolatban már a sivatagban, a Sziklás-hegységben kalandoztam. Végtelen utak a lábam alatt, sohasem látott tájak körülöttem. Mi vár rám útközben? Boldogság, öröm, szenvedés? Mi vár ránk? Mi vár arra az öt, vagy hat futóra, akik Augusztus 20-án a  Colombus Circle-nél elérik a New York-i célt a 15 indulóból. Ennél több célba érkezővel nemigen lehet számolni az utóbbi évek tapasztalatai alapján. Már csak az a kérdés, kik lesznek a célbaérők? (sipi)

Az indulás az óceán partról, a tervezett 5 óra helyett 6.30-kor. A sofőrnek az utolsó pillanatban adták át a frissítő állomások leírását, s mint kiderült enélkül teljesen eltévedtünk volna. Azért így is sikerült... A rajt után egyre jobban tűzött a nap, s ezenkívül még a nagyvárosi forgalommal is meg kellett küzdenie a 14 indulónak. A szervezők liszttel (környezetbarát anyagként csakis ezt engedélyezte a hatóság) rajzolták az aszfaltra a következő állomás mérföldszámát és az irányt jelző nyilakat. A nyitó 28 mérföldet a mezőny kerékpárúton tette meg. Mindenki gyomorproblémákkal küszködött, István is, ennek és a rendkívüli hőségnek tudható be, hogy a 51,35 mérföldet (82 km) teljesítve a 6. helyen ért célba 10 óra 2 perc 31 másodperces eredménnyel. Ma Los Angeles külvárosáig jutott a TransAm, s az első nap megtanította a résztvevőket arra, hogy az övtáskában mindig ott kell lennie a jeges víznek, komoly étkezést pedig csak a célban szabad megejteni.

2. nap 44,25 mérföld (71,21 km)
Rancho Cucamonga - Victorvill, CA
(vasárnap)

A test már kicsit megszokta a meleget, István ezt a napot már élvezte, gyorsabban is futott. A végállomás Victoruvill egy 4400 lakosú kisváros sportközpontja volt, addig gyönyörű tájakon vitt az út, de a perzselő hőségtől szinte hullámzott az aszfalt. A célban minden résztvevőt meginvitáltak egy baseball-meccsre, ahol bemutatták őket a nézőknek. István a 3. helyen zárta (összesítésben is) ezt a szakaszt.

3. nap 38,85 mérföld (62,52 km)
Victorvill - Barstow, CA
(hétfő)

István utazó tempót vett fel, nem erőlködött a „hullámos” pályán, amely már sivatagos, kopár, alig lakott részeken vezetett át, a régi legendás 66-os út mellett. Kialakult egyfajta verseny is, az első, második és harmadik helyen űzték, hajtották egymást a fiúk. Barstowban, az azanapi végállomáson a helyi elöljárók fogadták a TransAm mezőnyét. Aki a sivatagon túljut, az - a helyi hit szerint - befejezi a viadalt. Két versenyző azonban már kiesett, az amerikai szinesbőrű Davis Willard (sérülés miatt) és a francia Serge Debladis, utóbbi 1992-ben teljesítette a távot. Serge szépen búcsúzott a mezőnytől: " Csak abszolút jó erőben lehet ezt a távot végigfutni, s tiszta szívből kívánom, hogy hosszú életű legyen a TransAm és ismerje meg az egész világ, mert nagszerű erőpróba."

4. nap 51,9 mérföld (83,52 km)
Barstow - Ludlow, CA
(kedd)

A hajnal 5 órai startnál már csak 12 futó vacogott. Az út mélyen fekvő, kopár, kiszáradt, gyér növényzetű terepen vitt keresztül. A sivatagos vidéken, ameddig a szem ellátott, civilizációra utaló jelet nem lehetett felfedezni. 8 óra után már vibrált a levegő, olyan meleg volt, az izzadság nem is csorgott le a futók testén, minden nedvesség szinte azonnal elpárolgott. A japán Moto és az új-mexikói Dante meztelen felsőtestettel futott, de ők birják, itt élnek az USA-ban. A többiek pólóban róják a kilométereket. István három nap óta hosszú streccsben, amit jeges vizzel locsol, így hűti magát. A baseballsapka és a napszemüveg is „kötelező” viselet. Reggel 8 óra körül István még a 8-9. helyet foglalta el, de déli órák már a másodikon találták - igaz, jelentősen lemaradva a vezető Larry Simonson mögött. Az utolsó 10 mérföld ereszkedés volt a ludlowi hotelig, ahol ritka luxus várt ránk - légkondis szobák és egy bolt. Az egész település, mind a 15 ember (!), várta a futókat. Egész évben ez az egyetlen nagy esemény errefelé, csak a kamionosok állnak meg néha pihenni ebben a tündéri kis oázisban.

5. nap 28,4 mérföld (45,71 km)
Ludlow - Amboy, CA

(szerda)

A legforróbb napokon itt nem ritka 45-48 Celsius fok, most is ez várt ránk... A 20 lakosú Amboy volt a célállomás. A helyi iskola légkondicionált termében helyeztek el minket, víz azonban egy csapból sem folyt. Sebaj, István ma a 3. helyen ért célba. Itt futottunk össze a világ talán legutáltosabb felszolgálónőjével, szerettük volna lefilmezni a lemenő Napot, de nem engedte meg. Még szerencse, hogy a kávézó - ahol dolgozott - zárva volt...

6. nap 39,5 mérföld (63,57 km)
Amboy - Kelso, CA
(csütörtök)

Folyamatosan emelkedő és süllyedő pálya várta a mezőnyt ezen a napon, amely a Granite-Pass hágón vezetett keresztül. A növényzet már kicsit dúsabb, sok helyütt láttunk Joshua-fákat, de krátereket és éjfekete szinű mezőket is, amelyek a régen kitört vulkán maradványai, örökségei. István 30 mérföld után kezdte megelőzni (szép egyenletes tempóban futott) a többieket, akik a gyorsabb kezdés után elfáradtak, lassultak és ezt a szakaszt biztosan nyerte. Már napok óta görögdinnyén és hideg vizen él, de eszik egy kis kekszet és tojást is. Útközben jól kivehetően hallhattuk a csörgokigyók hangos, jellegzetes jelzését, mi viszont csak elgázolt példánnyal találkoztunk. A mostani céltelepülésnek, Kelsonak 20 lakosa volt. Itt egy elhagyott állomásépület (ezt többször használták már vadnyugati filmek forgatásákor diszletnek) tornácán aludtunk. Az éjszaka elvonuló, kilométer hosszú vonatok zaját nem lehetett megszokni, mindig felébredtünk. Akadt lehetőség egy kis Pick-nikre is: István az esti értékelésen adta át - futamgyőzelmét ünnepelve - az otthonról hozott Pick-szalámit. Egyébként szépen összerázódott a TransAm mezonye, úgy élünk már együtt, mint egy nagy család, jó a hangulat, sokat nevetünk.

7. nap 47,7 mérföld (76,77 km)
Kelso - State Line, NV
(péntek)

A táv utolsó hét mérföldje egy csonttá száradt sóstó medrén haladt keresztül, melyben mindössze néhány kis bokrocska vegetált, különben az egész terméketlen volt. A nap legnehezebb részének a medren való „átkelés” számított, pokoli forróság tombolt és semmilyen út nem vezetett rajta keresztül, toronyiránt kellett haladni a „túlparton” lévő kaszinók irányába. Nem volt könnyű, a nagy hőségtől délibáb képződött a tómeder felett, azt a látszatot keltve mintha vízzel lenne tele. De ahogy haladtunk előre a „víz” úgy vonult vissza a benne lévő tükörképekkel (autók, hegycsúcsok) együtt. A versenyben sokáig a dél-dakotai Russel vezetett, a második helyen Dante és István váltották egymást. A táv fele után István átvette a vezetést és azt a célig megtartotta. State Line-t két hatalmas kaszinó alkotja, az egyéb kiszolgáló létesítményekkel együtt. Több hasonló település is talalható Nevadában.

8. nap (időfutam) 36,7 mérföld (59,06 km)
State Line - Las Vegas, NV
(szombat)

Még mindig Larry Simonson vezet István előtt, 1 óra 36 perccel. Ma csak egy „kurta” 36,7 mérföldes szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek. Már csak 11 induló írta be nevét a rajt előtti jelentkezési listára, mert a Richard Hofbauer térdsérülése miatt kiszállt a TransAm-ből. Az autópályán a futókat - akik szembe haladtak a forgalommal, s nem voltak irigylésre méltó helyzetben - csak nagy nehézségek és alsóbb rendű utakon tett kitérők, kerülők árán lehetett kísérni. Ma forró és erős hátszél fújt az óceán felől. Az élen Russel Allison és Dante Ciolfi váltották egymást, István a 3. helyen trappolt. Ez maradt a nap sorrendje is. Kiesett az egyetlen női induló, Christine Peloghitis, aki már reggel is csak sétálni bírt és nem tudta teljesíteni a 3,5 mérföld/órás limitet. Istvánnak leégett a nyaka, hámlik a lába, de jó erőben van és a többiek azt jósolják, hogy átveszi az összesítésben a vezetést. Ezt támasztja alá, hogy ma is 45 percet (!) hozott Larryn. Az első napok hőse, a hollywoody Ed Kelley már csak a 8-9. helyen áll, a gyors kezdéssel felőrölte erejét, energia tartalékait. A célállomás Las Vegas volt, a neon és kaszinó oázis. A legnagyobb szállodában helyeztek el minket - mesés, semmilyen sem hasonlitható világ..

.

9. nap 55,05 mérföld (88,59 km)
Las Vegas-Moapa, NV
(vasárnap)

A leghosszabb és egyben legnehezebb sivatagi szakasz várt a futókra Las Vegastól a 100 lakosú bányászvároskáig, Moapáig. Ismét kiesett két versenyző. Nem lehet szavakba önteni azt a torokszorító pillanatot, amikor a kiesettek pár szóval elbúcsúznak a társaktól. Itt minden nap újra kezdődik a küzdelem, de akik eljöttek legalább annyira egymásért is hajtanak, mint egymás ellen. Életre szóló barátságok köttetnek. Amikor valaki távozik, olyan mintha a szivünkből tépnének ki egy darabot, s azt végleg elveszítenénk. Már csak nyolcan vagyunk... Ezen a szakaszon István pár mérföld után az élre állt és remek tempót diktálva megőrizte ezt a pozíciót. Jó időeredményének köszönhetően az összetettben is az élre került. Verseny közben a kezeit a saját árynékában tartotta, így védekezve a perzselő napsugarak ellen...

Amikor Larry Simonson átdata az összetett elsőnek járó „sárga cédulát” (ezt a kísérő kocsira erősÍtik) a következőket mondta: - Nehéz dolga lesz annak, aki Istvánt meg akarja akadályozni a győzelemben, de azért nem ülhet a babérjain, s vigyáznia kell, mert sok jó futó lesi az alkalmat, mikor „csaphat le rá”.

Ed Kelley, aki már háromszor teljesítete ezt a versenyt, is kiszállt és könnyeivel küszködve csak következőket tudta elmorzsolni az orra alatt: - "Aki eljut New Yorkig az tapasztalni fogja, hogy az egy semmihez sem hasonlítható fantasztikus érzés, óriási boldogság. S ezt már soha nem vehetik el tőle!"

Ed Kelley és Bodo Rathsburg kiesett.

10. nap 37,5 mérföld (60,35 km)
Moapa - Mesquite, NV
(hétfő)

István ismét lazább napot tartott, de így is 25 mérföldig ő állt a mezőny élén, amelynek újfent autópályán kellett futnia. Larry Simonson, aki napokon keresztül vezetett az összetettben, visszaesett, problémákkal küszködött, a lábán nagyon csúnya vízhólyagok keletkeztek, ezeket éjszakánként kezelgeti. Az autópálya után kanyargós úton folytathatták a trappolást a résztvevok és felfedezhettük magunknak a Virgin Rivert - sokáig emellett vitt az út -, s az egyébként 1 mérföld széles folyó „helyén” most csupán patakocska csordogált, a meder zöldelt a növényektől. A sivatagban frissítő, üdítő volt a szemnek... A versenyen 30 mérföld után Dante elhúzott, s elsőként ért Mesquite városába, amely Arizona határán fekszik. A helyi középiskola tornatermében szállásoltak el minket, az udvarról pedig átnézhettünk a másik államba, 6 méterre volt a határ...

11. nap 45,65 mérföld (73,47 km)
Mesquite - St.George, UT
(kedd)

Izzasztó éjszaka után (a középiskola csarnokában az automata délután 3 óra után kikapcsolta a légkondit, ezért éjféltől a csapat nagy része kiköltözött a fűre) hajnali 5 órakor rajtolt a mezőny. Ez volt az utolsó sivatagi nap. Öt-hat mérföld után István már magabiztosan haladt az élen, csak Dante tartotta vele a tempót. De a pálya úgy emelkedett, hogy 20 mérföldnél István már arra panaszkodott: nincs erő a lábában, nem megy a futás. Mi, kísérők magyaráztuk meg neki, hogy ha visszanézett volna, látná, hogy folyamatosan 5-6 fokos emelkedőn „gyalogol”, ami hosszú távon fárasztó, gyilkos energiafaló. Az élővilág élénkebb, teknősbékák, nyuszik, madarak csatlakoztak a futókhoz, s ismét hallani lehetett - a Vörös Hegyek lankáinál - a csögőkígyók „párbeszédét”. 26 mérföldnél ért a pálya a legmagasabb pontjára, onnantól folyamatosan erszekedett a célig, St. Georgig. István és Dante jóval a többiek előtt ért be, Larry Simonson és Russel Allison sem tudott velük lépést tartani. Az évek tapasztalatai azt mutatják, aki eddig eljutott az a „saját lábán” ér el New Yorkba. Pedig, a világ fovárosa még 2500 mérföldnyire terül el...

 

12. nap 50 mérföld (80,47 km)
St. George - Cedar City, UT
(szerda)

Ezen a napon kezdődött el a kéthetes hegyi túra. Az amerkai Russel, aki összetettben a második helyen állt, kiszállt a versenyből, nem a fizikai erejével készült el - sérülései sem voltak -, hanem pszichikailag nem bírta azt a terhet elviselni, hogy még 52 napon keresztül hajnalban kell kelnie és egy hosszú távot lefutnia. A startnál még ott toporgott, a célba viszont már nem érkezett meg. Várhatóan búcsúzni fog a kanadai LaPierre is, hisz' már napok óta éppencsak teljesíti limitidőn belül a penzumot. Istvánnak a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy alföldiként nem szokott hozzá a dombos, hegyes terepviszonyokhoz. Ezt a szakaszt Dante nyerte meg.

13. nap 54,8 mérföld (88,19 km)
Cedar City - Beaver, UT
(csütörtök)

Ez volt hosszú idő után az első reggel, amikor szinte fáztunk. Persze, a meleg vissztért, de nem annyira kínzóan, mint a sivatagban. István már néhány mérföld „elfogyasztása” után átvette a vezetést, s előnyét később még növelte is - jól érezte magát és élvezte a futást. Ahogy sejteni lehetett, ma a kanadai David LaPierre feladta a kilátástalan küzdelmet, s elhagyta a New York felé tartó, egyre szűkülő létszámú - már csak hat futó maradt versenyben! - „karavánt”. Az esti megbeszélésen vett búcsút a többiektől. Őt sérülései tették tönkre, sokáig reménykedett, hogy mégis folytathatja, de végül belátta, hogy nem bírja tovább. Ahogy ő fogalmazott: "Mindenkinek köszönöm a segítséget, különösen kísérőmnek, aki mindent megtett, hogy fájdalmaimat, szenvedéseimet enyhítse valamelyest. Kívánom, hogy nektek sikerüljön a tervetek, amiről én is álmodoztam, és jussatok el New Yorkba!"

14. nap 50,75 mérföld (81,67 km)
Beaver - Monroe, UT
(péntek)

Végre fáztunk! Hihetetlen, de ennek is lehet örülni. Ez volt az első nap, amikor már napközben is előfordult, hogy megborzongtunk a hűvös szélben. Pár mérfölddel a cél előtt még az eső is esett - igaz, csak pár csepp. A pálya rendkívül nehéz emelkedővel kezdődött, aminek a legyűrése után már 7000 láb nagasságban járt a TransAm. Ezt fokoztosan ereszkedő szakasz követte, majd az utolsó etapot csodálatos kanyonokban, a Monroe melletti indián rezervátumban tettük meg. A szavak csak szürke köntösbe öltöztethetik valóságot... A víz által formált csodálatos, egyben ijesztő szurdokok, barlangok, a sötéten ásító bajáratokkal, a csordogáló patakok árasztotta hangulat sokat segített a futóknak. A mesebeli táj feledtette a gondjaikat, s a távoli havas csúcsok látványa szintén üdítőleg hatott. István szokás szerint már a nap elején az élre állt, s végig megtartotta pozícióját. Monroe-ban (1472 lakos) a középiskola tornacsarnokában szállásoltak el minket. A futók megkönnyebbülve térhettek nyugovóra, hisz' a következő napokon a TransAm három legrövidebb távja várt rájuk.

15. nap (időfutam) 28,55 mérföld (45,95 km)
Monroe - Salina, UT
(szombat)

A második időfutam előtt István már 3,5 órával vezetett a versenyben (a második helyen álló Dante előtt), így ő hajnali 5 órakor, a többiek 60 perccel később vághattak neki a távnak. Az út viszonylag sík terepen vezetett Salináig (1943 lakos), amely az utolsó lakott település a most kezdődő 100 mérföld során. István 1 óra 10 perces előnnyel ért be Dante előtt, megnyerve ezt a napot és újabb 10 perccel növelve az összetettbeni különbséget kettejük között.

16. nap 32,9 mérföld (52,95 km)
Salina-pihenő a 84-es mérföldkőnél, UT
(vasárnap)

Hűvös reggelen, sötétben indult a nap. A mai szakaszt végig aprókavicsos úton, gyönyörű kanyonok, hegyek között, patak parton kellett teljesíteni. István „igazi” ellenfelekre talált: pár, a csordától elszabadult boci tartott vele mérföldeken keresztül, s ha nem állítja meg őket az amerikai autópályákon hagyományos „marhakapu”, valószínűleg - nem kis fejtörést okozva a zsűrínek - ők nyerték volna az etapot. István bokafájdalmakra panaszkodott, s délután egy patakban áztatta, gyógyítgatta a lábát. 2400 méter magasságban járt a mezőny, s a légszomj is megviselte a futókat. A legnagyobb megrázkódtatás mégis a célban várta az érkezőket, ahol Larry Simonson letusolva, átöltözve fogadta őket - feladta a versenyt. István a következő szavakkal búcsúzott tőle: "Több, mint 1000 kilométert futottunk le közösen, ezért lélekben már örökké együtt leszünk..."

A második helyen, az egyre jobban produkáló, Japán Michiyoshi Kaiho végzett. Erre a napra jutott még egy szomorú hír: Dante édesapja karambololozott, szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett, s csupán pár napos megfigyelés miatt tartják bent a kórházban. Ma sátrakban éjszakázott a mezony.

Larry Simonson kiesett.

17. nap 29,6 mérföld (47,64 km)
84-es mérföldkőtől - Eagle Canyon Overlook, UT
(hétfő)

Mivel nem volt világítás, a parkolót szegélyező lámpák gyér fényénél kellett a sátrakat lebontani és a motyót összeszedni a start előtt. Pár napja másik időzónában vagyunk, de még csak a szélén, ezért a reggel 5 órási rajtnál még bőven tartott a koromsötét vadnyugati éjszaka. Az ereszkedőkkel és emelkedőkkel tarkított rövid, de nehéz pálya ismét tartogatott nem mindennapi szépségeket. Az Eagle (Sas) Canyon fölötti látványt nem lehet leírni. A természet fantáziája kimeríthetetlen, alkotásainak a legzseniálisabb szobrász sem érhet a nyomába. Olyan volt az egész - felülröl szemlélve -, mint egy hatalmas kővirág... Rendkívül kemény, nehéz ez a viadal, de a résztvevő fantasztikus külső és belső ajándékokat kap, s ez minden szenvedést megér, kárpótol...

A japán Kaiho ma jó formában versenyzett - s mivel Dante még nem heverte ki gyomorbántalmait, István pedig nem tudott vele menni - megszerezte első szakaszgyőzelmét. Kis különbségekkel követték a többiek, egyedül Kawika, a hawaii maradt le jelentősen. De ő azzal kárpótolta magát, hogy a kezében egy zászlóval, az amerikai Himnuszt énekelve futott be. Persze, nem véletlenül: július 4-ét írtunk, ami az USA-ban a legnagyobb ünnepnek, a Függtlenség Napjának a dátuma. A célban, ha nem kárpótolta volna már előre a futókat a természet, joggal moroghattak volna, hiszen a civilizációt pusztán az árnyékszék képviselte...

18. nap 45,3 mérföld (72,9 km)
Eagle Canyon Overlock - Green River, UT
(kedd)

Semmilyen közmű nem volt a legutóbbi szálláshelyünkön, így zseblámpavilágnál szedtük a sátorfánkat. István már az indulásnál panaszkodott, hogy nem kíván semmit, éjjel is fájt a gyomra, ezért csak vizet ivott. A másik japán, Moto szintén gyomorpanaszokkal küszködött, Dante viszont már felépülőben volt, ezért neki-neki iramodott néha, Kaiho lendülete viszont végig töretlen maradt. A táv első felében úgy tunt, István kicsit javul, de az ételből semmit sem hasznosított a szervezete, így az utolsó 20 mérföldet már csak gyalogolva bírta megtenni. Kegyetlen dolog volt, hogy szinte bármi áron, de be kellett érnie szintidőn belül (kb. 13 óra). A végén csak annyit jegyzett meg: sokat segített neki szép táj, amin keresztül haladt. Most 12 óránk van, arra, hogy István regenerálódjon, meggyógyuljon. Ebben talán segít, hogy két nap mostoha körülményei után egy szép szállóban helyezték el mezőnyt, ahol a légkondi és minden komfort adott. Most, amikor ezeket a sorokat írom, István mélyen alszik, remélhetőleg mielőbb felgyógyul.

19. nap 47,5 mérföld (76,44 km)
Green River - Cisco, UT
(szerda)

Izgalommal vártuk reggel István ébredését: hogyan indul számára nap? Előző este Kaiho kísérője gyógyító, de borzalmas „illatú” golyócskákat adott neki. Valószínűleg használt a csodaszer, mert már félóra elteltével a 2. helyen trappolt, a Japán Kaiho vezette a mezőnyt. István nem kért ételt, a jól bevált görögdinnyével igyekezett energiát juttatni a szervezetébe. A táv második felében kezdett visszatérni az ereje, sokat futott folyamatosan, s jó volt látni, hogy ismét élvezi a táj szépségeit is. A táborhelyünk, Cisco egy régen elhagyott, lakatlan város, melyben húsz ház árválkodik, s minden csapat birtokba vehetett egyet. A főhadiszállás a szellemváros valamikori kávézója lett, amire kiirtuk: open today - ma nyitva. Időnként elhaladt az előtte fekvő sínen egy három-négy mozdony vontatta, több száz méter hosszú vasúti szerelvény. A mozdonyvezető meglepődve tülkölt, integetett - rég nem láttak errefelé semmilyen életjelt.

20. nap 44,8 mérföld (72,1 km)
Cisco - Fruita, CO
(csütörtök)

Folytattuk utunkat a Ghosttownból, a szellemvárosból. István nem túl bíztató formában vágott neki a penzum teljesítésének, nem kívánt enni semmit, pedig vízen élve - a megmaradt tartalékokat is hasznositva - hamar elvesztheti a kondícióját. De újra túljutot a holtponton, valószínűleg ismét a már bevált dinnye segítségével, s kezdett visszatérni az ereje, a kedve. A fákkal és farmokkal tűzdelt táj jó hatással volt rá, s hajrában kezdett ráfutni Kaihora, aki még mindig kirobbanó formában versenyzett, nem úgy, mint Moto és Dante. Kawika ereje pedig egyre csak nőtt, a TransAm-csapat el is nevezte „Terminátornak”, mert akit eddig megelőzött, annak egy „asztala-visztával” köszönt, s azok általában feladták a versenyt... Állandó jó kedvével, elpusztíthatatlanságával elfogyasztja, „megsemmisíti” - lelkileg! - a futótársakat. Érdekes figura, bozontos a haja, összefont szakállába útmenti vadvirágokat tuz, a cél előtt mindig rágyújt egy szivarra és pöfékelve érkezik meg. Nélküle színtelenebb, unalmasabb lenne TransAm...

A szállás a helyi középiskola tornatermében volt, ahol éppen a helyi tűzoltók is pihentek. Állandó készültségben vannak, az ezen a vidéken nagyon gyakori és pusztító erdőtüzek miatt. Este a város jótékonységi egylete vacsorát adott a futók tiszteletére.

Még egy érdekesség. Egy szót már mindenki magtanult magyarul a TransAm-en: dinnye...

21. nap 55,55 mérföld (89,4 km)
Fruita - Parachute, CO
(péntek)

Ez a szakasz az első 20 mérföldön át Grand Junction külvárosain keresztül vezetett, majd egy gyér forgalmú úttal zárult Parachute (658 lakos) céllal. A régi útnál egy fantasztikus kirándulóhelyet alakítottak ki, a Debeque Canyont. Ezen a napon a mezőny elérte a nem túl széles, de erős sodrású Colorado folyót, ennek a völgyében halad majd az elkövetkező napokban a TransAm. A közeli barackosokban mexikói vendégmunkások serénykedtek. Ez már a második nap, hogy elhagytuk a lakatalan pusztaságot, s végre elértük a civilizációt. Igaz, itt is akadnak embert csak ritkán látó tájak, s a futók számára nélkülözhetetlen cikkek beszerzése sem könnyebb, mint a sivatagban. Jeget például csak vásárolni lehet... Ez az etap hosszú volt, de a még versenyben maradottak mindegyike kb 2,5 órával a limitidő letelte előtt célbaért. István gyomra kezd rendbejönni, aminek ékes bizonyítéka, hogy több mint egy óra előnnyel nyert.

22. nap (időfutam) 40,3 mérföld (64,86 km)
Parachute - Glenwood Springs, CO
(szombat)

Ez a 3. időfutam, emiatt István egy órával korábban indult, mint az üldözőboly, s a pályán érte a hajnal. Ezen a napon 700 lábnyi szintkülönbséggel is meg kellett birkóznia a mezőnynek, a cél pedig egy viszonylag nagyobb városkában, Glenwood Springsben (6561 lakos) volt. Ritka luxus várt ránk, motelszobákban helyezték el a futókat és kísérőiket egyaránt. Ez rá is fért már Istvánékra. Újra jelentős ponthoz értek a résztvevők, átlépték az 1500 km-es „határt”. Ahogy haladunk kelet felé egyre nagyobb a forgalom, egyre több emberkéz alkotta létesítménnyel találkozunk, a mezőgazdaság is modernebb, az út mentén mindenhol kisebb-nagyobb farmok találhatók „széthajigálva” a tájon.

A Japán szponzorcég, a Moonbat elnöke, Mr. Okada elbúcsúzott a futóktól, de megígérte: az 56. napon visszatér és egy-két szakaszt ő is teljesít.

23. nap 56,55 mérföld (91,01 km)
Glenwood Springs - Avon, CO
(vasárnap)

Eredetileg ezt a napot csak egy 34 mérföldes hétvégi „pihenőnek” szánták a szervezők, de mivel előtte az átlagosnál rövidebb etapot teljesítettek a résztvevők átalakították a szakaszbeosztást.

A Colorado folyóban 6-8 méteres sziklák állnak magányosan, vagy csoportosan, a vízet néhol felduzzasztották, így mesterséges tavak alakultak ki több helyen. Számunkra ismeretlen, egzotikus madarakkal találkozunk. A sziklafalak csúcsán amerikai zászlókat lenget a szél, ezeket az azokat meghódító hegymászók tűzték ki. Néhol olyan a Colorado sodrása, hogy inkább pezsgőfürdőre emlékeztet, mint folyóra, ezt a szakszt találóan White Rivernek (Fehér folyónak) hívják a helyiek. A kerékpárúton, az egyes állomáshelyek megközelítése sok gondot okozott nekünk a kísérőautóval. Mindenért kárpótolt azonban, hogy az egyik ilyen helyről Márti hazatelefonálhatott a fiúknak, Attilának és Péternek, akik egymás szavába vágva mesélték élményeiket, s kérdeztek.

A nap kezdetén Kaiho diktálta a tempót, majd visszavett belőle és István állt az élre és onnantól kezdve végig vezetve győzött.

24. nap 36,3 mérföld (58,42 km)
Avon - Frisco,CO
(hétfő)

Az első kilométereken még fázott a mezőny, s ráadásként még emelkedőn kellett futni. A nehézségeket azonban a látvány ismét feledtette, az Eagle River (Sas folyó) mellett kis kanyonokban kanyargott az út 6 mérföldön keresztül. István nem bírt igazán futni, lassabban haladt, mint szokott, inkább gyalogolt felfelé. A levegő egyre ritkább lett, viszont pozitívum, hogy lassan melegedett fel. 10.603 lábra (kb: 3300 m) is felkapaszkodott a mezőny, közel az amerikai kerékpárosok magaslati edzőtáborához. Én is (Márti) kedvet kaptam egy kis futáshoz, így 2 mérföldön keresztül beszélgetni is tudtunk Pistával. Dante haladt az első helyen, de lefelé megindult István, mintha görgők, vagy kerekek lettek volna az adidas talpába (a többiek fogalmaztak így) szerelve. A csúcs után 7 mérfölddel átvette a vezetést, s Dante a célig már nem érte utol. Frisco, a „fohadiszállás”, télen-nyáron turistaparadicsom, a sífelvonók drótpályái valósággal behálózzák a közeli hegyeket. A levegő tiszta, fenyőillatot áraszt, nyugodtan állíthatjuk: eddig ez volt a legszebb vidék a TransAm során!

25. nap 34,9 mérföld (56,17 km)
Frisco - Georgetown, CO
(kedd)

Hideg, esős reggelre ébredt a TransAm, persze, a szervezők rögtön közölték: már az is csoda, hogy az előző napon sütött a Nap. A tó körülfutása után „brutális” emelkedő kezdodött, csak Dante, aki már megszokta az ilyen terepet, volt képes arra, hogy felfelé is fusson, a többiek gyalogolva jutottak föl a 3600 méteres csúcsra (ez volt a verseny legmagasabb pontja), ahol légszomj és jeges hó várta őket. Istvánnak még arra is volt energiája, hogy megfürdessen (Mártát, a szerk.) benne. Lefelé István ismét magára talált, egyre több volt az oxigén és a lépéseket is jól megnyújtotta - 3 mérföld megtétele után elhagyta a „hegyimenő” Dantét. Georgetownba, ebbe az egykori aranyásó városkába is elsőként érkezett meg, s zsinórban ez már az ötödik diadala volt. Kawika egyre jobb erőben van, lehagyta Kaihót, Moto pedig a japánok szívóssággal halad.

26. nap 40,75 mérföld (65,58 km)
Georgetown - Denver, CO
(szerda)

A mai szakasz elvitte a mezőnyt Denver (500 ezer lakos) nyugati szélére, holnap fogunk átkelni rajta. Denver a legnagyobb város az úton Las Vegas és Spirngfield (45. nap) között. A táv első része sík volt, majd lejtők és kapaszkodók sorozata következett. Visszatérve Denverhez, 5280 láb magasan fekszik ezért „Mérföld magas város”-nak is szokták nevezni, pedig valójában egy fennsíkon terül el a Sziklás hegységtől keletre. Denver után - a tapasztalatok szerint - a versenyzők elmaradhatatlan társa lesz az unalom, a táj ugyanis sokkal egysíkúbbá válik, mint a vadnyugati vidéken. Miután a mezőny elhagyta a Sziklás hegység bódítóan fenyőillatú utolsó lankáit is, elhaladt a legendás hős, Buffalo Bill sírja mellett. István már a szakasz elején az élre állt, s végül győzött is. Kawika eddigi legjobb helyezését elérve második lett.

27. nap 45,75 mérföld (73,63 km)
Denver - Byers, CO
(csütörtök)

Éjszaka a város szélén aludtunk egy motelben, ami még 6 mérföldes utazást jelentett a rajtig. Reggel, kis forgalomban, 20 mérföldet (kb: 32 km) kellett trappolni, hogy elérjük a város másik szélét.

Denver: 1858-ban egy bányász aranyat talált a Cherry Creek homokjában, ez volt Denver születésnapja, amely szinte hetek alatt nőtt ki a földbol. Az üzleti és a bevásárlómegyed a Colfax Avenue és a Brodway kereszteződésében található, magas épületekkel.

István általában a városokban is az úton fut. ma nem ezt tette, ráadásul 6 mérföld után, vezető helyen hatalmasat bukott. Emiatt kb. 10 percig csak sétált, közben a nála lévő vízzel kimosta a sebeiből a homokot és a kavicsot. A 8 mérföldes állomásnál kötöztük be, ami egy kicsit elhúzódott, ezért Dante az élre állhatott. 16 mérföld után minden zavaró körülmény (fájdalom, égető érzés) enyhült annyira, hogy a régi tempójában kocoghatott, s a 43. mérföldnél utolérte Dantét, s bár gyorsabb volt nála, „csak” mellé szegődött és kézenfogva, együtt érkeztek be a célba.

Dante: "Utálok a városban, a forgalomban futni! Pista elesett ugyan, de már szinte vártam, hogy mikor ér utol, s amikor megtörtént, éreztem, hogy semmit sem tehetek ellene, gyorsabb. Nagyon meghatott, amikor kiderült, hogy velem együtt akar befutni a célba, ez mélyen megérintette a szívemet..."

28. nap 53,95 mérföld (86,82 km)
Byers - Anton, CO
(péntek)

A verseny szervezői előre szóltak: ne várjunk túl sokat a mai tájtól, lesz benne két kanyar; az egyik amikor rákanyarodunk az útra, a másik pedig a végén, a cél előtt. István sebei ápolásra szorultak, a zúzódás mégis nehezen gyógyul. Persze, akadnak olyan pillanatok, amikor az ember nem törödik ezekkel: a tavalyi győztes, Ray Bell a New York-i cél előtt 10 mérfölddel esett el, de lehet, hogy már nem is érzett fájdalmat..
Kellemes futóidő fogadta a versenyzőket, de az egy kicsit elszonytyolította őket, hogy nagyjából 1000 mérföldön keresztül learatott búzamezőket, füves prérit „csodálhatnak” majd. István 10 perces mérföldeket teljesített, egyenletesen futott, bár jócskán kivett belőle az előző napok produkciója. A vékony kis japán, Moto szinte mindennap megküzd a távval, láthatóan sokat segítene rajta egy kis pihenő, de biztos meg sem fordult a fejében, hogy feladja. Az első helyen ismét István végzett. A célban egy újságírónő faggatta, a tájról csak annyit mondott: - Olyan „változatos”, mintha 9 órán keresztül a magyar televízió monoszkópját néztem volna... Estére sátrat bontottunk, mert szállás ezen a kis teleülésen nem volt. Este kedves vendég érkezett, Larry Simonson, aki elárulta, hogy három napot maradni szeretne és fut is majd a fiúkkal. Az eltelt tíz nap alatt ugyanis rendbejött, a szíve visszahúzta, s 700 mérföldet autózott, csak azért, hogy újra találkozhasson velünk.

29. nap (időfutam) 31 mérföld (49,89 km)
Anton - Joes, CO
(szombat)

Azt sem tudjuk milyen nap van... Azt is csak úgy okoskodtuk ki, hogy szombat lehet, mert ilyenkor mindig időfutamot rendeznek a TransAm-en. Összesítésben István már jelentősnek mondható 14 óra 17 perces előnnyel vezet. A hajnali öt órai startnál a főszervező Jesse az egyetlen társa, aki kerékpáron vezeti az első futót a helyes irányba. Ezen a napon érte el a mezőny a 2000 km-es határt, ezt István 222 óra 30 perc alatt teljesítette. Nagyon szépen egyenletesen futott, s megígérte, hogy tízóraizni már a célállomáson, Joesban fogunk. Állta a szavát. Ráfér egy kis pihenő a mezőnyre, s ez a 31 mérföldes szakasz annak tekinthető. A „város” magyar fogalmak szerint inkább tanyaközpontnak számít, ahová a környékbeli farmerek járnak be elintézni az ügyes-bajos dolgaikat. Délután nagy borulás jött, Istvánt éppen a japán tévések faggatták, amikor az udvaron a kisebb tárgyakat átrendezte a szél. Hamarosan „vízoszlopszerűen” kezdett ömleni az eső, egyszerre öt-hat villám cikázott, földöntúli, hihetetlen látványt nyújtva. Egy óra múlva már nyoma sem volt az égiháborúnak. A levegő lehült, így mindenki nyugodtan, mélyen aludt.

30. nap 51,15 mérföld (82,32 km)
Joes - St. Francis, KS
(vasárnap)

Reggel ködben és sötétben indult el a mezőny, a köd 10 mérföld után szakadozott fel. István már a rajttól nagyon erős iramot diktált, s a Colorado-Kansas határon lévő időzóna váltáshoz már tekintélyes előnnyel érkezett. A célban már több mint másfél óra volt a különbség közte és a második helyezett között, ezzel egyéni rekordot állított fel. A vacsora elkészítésében segítettek a helyi lakosok: házi készítésű kenyérrel, kaláccsal és fagylalttal kedveskedtek a futóknak.

31. nap 41,4 mérföld (66,63 km)
St. Francis - Atwood, KS
(hétfő)

Az új időzóna miatt ma sötétben indult el a mezőny, az egyetlen vonatkoztatási pont az út szélére festett fehér csík volt. Egy óra múlva már kezdett derengeni, de a napot csak 9 óra tájban pillantották meg a TransAm résztvevői. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a fiúkat, hisz’ kisvártatva nagy köd ereszkedett le, 50 méteres látótávolsággal. Istvánnak a tegnapi lendületből még maradt, s talán segítségére voltak a japán televíziósok is, közel másfél órán át filmezték, nem egyedül poroszkált. Ezen a napon a pólókkal gyűlt meg a baja, váltogatta őket, majd rájött, hogy legjobb, ha félmeztelenül trappol, mint Dante és Moto. A visszatért Larry Simonson haladt sokáig mögötte, s már nagyon bánta, hogy annak idején feladta a küzdelmet. A hivatalos versenysorrend a féltávnál István mögött a következő volt: Dante, Kawika, Moto, Kaiho, s a végéig már csak a két japán cserélt helyet. Ez volt zsinórban István 11. szakaszgyőzelme, összesítésben pedig már a 19! Az első sikerénél, az esti megbeszélésen átadott egy rúd Pick-szalámit a többieknek, akik azóta is minden diadalánál ezt „követelték” tőle. Most nagy meglepetésre a három levél mellett csomag is érkezett, 24 rúd Pick-szalámival. A csapat kapva-kapott az alkalmon és rögtön közölte: már 18 rúddal tartozik... De végül megegyeztünk, hogy ez a mennyiség már kitart New Yorkig.

32. nap 61,15 mérföld (98,41 km)
Atwood - Norton, KS
(kedd)

Az Atwood-i középiskolától indult a mezőny, s párszáz yard után a  ráfordult a 36-os útra, ez az egész viadal leghosszabb szakasza. A résztvevők már az előző napon igyekeztek tartalékolni erejükből, energiájukből erre a rendkívüli nehézségű etapra. István szokása szerint korán az élre állt, s vezető pozícióját a célig megtartotta. Dante az első 15 mérföldön még szorosan a nyomában lihegett, de utána már nem bírta az erős tempót. Lassan tovatűnt a mezőny... A táj egyhangú, termőföldek (kukorica, búza) között vezetett az út, a monotóniát néha egy-egy feltűnő kis városka látványa enyhítette.
A célba nagy előnnyel érkezett be István. A kanasasi emberek rendkívül kedvesek és szolgálatkészek, mindenütt kellemes fogadtatásban részesítették a TransAm-et. Este a már megszokott tornatermi szállás várta a résztvevőket.

33. nap 47,25 mérföld (76,04 km)
Norton - Kensington, KS
(szerda)

Ezt sem pihenőnapnak szánták a szervezők... Talán az eddigi megpróbáltatások miatt, István erőtlennek érezte magát, s a szokásosnál lényegesen lassabban kocogott. Dante viszont jó formát árult el, hamar az élre állt, s ezt a pozícióját egészen a célig megőrizte. István is túljutott a holtponton, s végül a második helyen zárta a napot, s ért mintegy félórával Dante után Kensingtonba. Kensington nagyobbacska város a 36-os út mellett, a szállás - ezt akár indigóval is írhatnánk... - a helyi középiskola tornatermében volt. A várossal való ismerkedés, s egy kis lazítás a fürdőben is belefért még a napi programba.
Sipos István: - A TransAm-ben nem a New York-i célbaérkezés az igazán fontos, hanem az odáig vezető út. Az ember ezalatt számtalan tapasztalatra tesz szert, melyek által jobbá, erősebbé válik...

34. nap 44,1 mérföld (70,97 km)
Kensington - Mankato, KS
(csütörtök)

Ez valamivel rövidebb napnak ígérkezett, mint az előzőek. A start után Dante és István mérföldeken keresztül együtt haladt, igen erős tempóban. A mi fiúnk sokkal jobban érezte magát, de Dante kirobbanó formában versenyzett, 10 perc alatti mérföldeket produkált, elhúzott, s végül elsőként ért Mankatóba. A mai napnak két jelentős eseménye volt, az egyik, hogy a mezőny elhaladt az USA földrajzi középpontja mellett, ezt a helyet tábla jelzi az út melletti pihenőhely közepén. Itt István, megszakítva a monoton kocogást, lefényképezkedett. A másik: a mezőny átlépte az 1500 mérföldes határt, amit István léggömbökkel „díszítve” tett meg. Ezt a japán NHK televízió is rögzítette, majd az est folyamán befejezték a vele már korábban elkezdett riportot.

35. nap 41,05 mérföld (66,06 km)
Mankato - Cuba, KS
(péntek)

Istvánnak lassan visszatér minden ereje, amire szüksége is van, mert ha Dante félórákkal nyeri a távokat, a vége nagyon szoros lehet. A maival együtt még 30 nap van hátra, az előnye pedig kevesebb, mint 17 óra. Jó jel volt, hogy Dante meglepődve tapasztalhatta: István a 6. mérföldnél még ott kocogott mögötte, de 10 mérföldnél már annyira belelendült, hogy az amerikai kezdett eltünedezni a látóhatáron. Az út is kellemesebb volt, nem csak emelkedők és leejtők láncolata alkotta, akadtak benne hosszú sík részek is. Hat mérfölddel a cél előtt a forgalmat irányító fiú nem akarta átengedni a futókat, de szerencsére megérkezett Dante édesapja, aki olaszos temperamentumával pillanatok alatt meggyőzte álláspontja tarthatatlanságáról... A célba, Cubába István érkezett elsőnek. Este a helyiek vendégszeretetét (vacsora) élvezte a TransAm kicsiny mezőnye.

36. nap (időfutam) 43,65 mérföld (70,25 km)
Cuba - Marysville, KS
(szombat)

Bár István egy órával korábban rajtolt a többieknél, ő kelt fel legutoljára. Hiába, minden fekve töltött plusz perc aranyat, pontosabban energiát ér... A pálya megint „hullámvasútra” emlékeztetett, hosszan elnyúló emelkedőkkel, 10-40 méter szintkülönbséggel. A szegedi futónak ez szokatlan hisz’ csak a hídnál és a körtöltésnél találkozhat hasonlóval. Lehet, hogy ott kellett volna edzeni? A „gonosz” szervezők ezt elhallgatták... Az autópályán több kocsi is lassított, megállt a futók mellet és a sofőrök élénken érdeklődtek: milyen verseny ez? Marysville határában már a helyiek várták a mezőnyt és bíztatva kísérték a célig. Mivel időfutam volt csak ezután derült ki, hogy Dante -- aki egy órával később indult -- pár perccel megelőzte Istvánt, mert Kawika a táv utolsó harmadán alaposan megszorongatta.
A kísérők 2 mérföldes (3200 méter) futóversenyét Cimmer Szabolcs nyerte meg 11.44 perces, jónak mondható, idővel. Az elmúlt esztendőben a főszervező Jesse bizonyult a legjobbnak.

37. nap 58,8 mérföld (94,63 km)
Marysville - Hiawatha, KS
(vasárnap)

A szervezők „kellemes” vasárnapi időtöltésről gondoskodtak: közel 100 km-t kellett teljesítenie a TransAm mezőnyének. Nem volt túl bíztató, hogy István elég rosszul aludt, a tornateremben uralkodó nagy meleg miatt. Az éjszakai indulásnál tíz helyi sportoló társult a fiúkhoz, friss, pihent erők és rögtön az első helyen haladó Dante után vetették magukat, ezzel egyre nagyobb tempóra sarkallva honfitársukat. István az elején lazított, nem esett jól neki a hajnali torna, a kísérők jót derültek, mikor az egyik állomásnál lefeküdt az út szélén, s egy óra múlva kérte az ébresztőt. Nem sok jót néztek ki mára belőle... A 3-4. helyen állt, s Dante közel 17 perccel vezetett előtte, amikor közölte: kezd visszatérni belé az élet. Ennek biztos jele volt, hogy a 32. mérföldnél megelőzte riválisát. A pálya utolsó szakaszát nagy a forgalom, keskeny út és párás meleg jellemezte. Istvánt egy pohár tej és egy pizza „vitte be” a célba. A végén igyekeznie kellett, mert Dantét az éneklő Terminátor, Kawika megszorongatta. Ez pedig azt eredményezte, hogy a verseny történetében, ilyen hosszú távon, ilyen szoros (az első három 7 percen belül ért célba) befutó még nem volt.
Érdekesség, hogy „anno” ezen az úton vitt az Egyesült Államok gyorsfutár (pónifutár) útvonala, s egy állomást megőriztek eredeti állapotában. A japánokat István egy szótár segítségével - melyet a Moonbat cég küldött munkatársainak a „Felkelő Nap” országából - magyarra tanítja. Akadnak még hiányosságaik...

38. nap 36,5 mérföld (58,74 km)
Hiawatha - Elwood, KS
(hétfő)

Végre egy 40 mérföld alatti táv! Már az első métereknél kiderült: a tegnapi hajrá megbosszulta magát, Dante nagyon megeröltette egyébként sem teljesen egészséges lábát. István jól kezdett, de aztán a mélyebb földeken tejszínhab sűsűségű ködbe ért a mezőny. A 11. mérföldnél már a 10 méter is alig volt a látótávolság, mi segítők nehezen találtuk meg az állomásokat, általában az utolsó pillanatban vettük észre a futókat. A versenyzők sem észlelték a szemben robogó autókat, mert helyi rossz szokás szerint ilyenkor csak a hátsó helyzetjelzőt kapcsolja fel a sofőr. Félelmetes, balesetveszélyes helyzet. Istvánnak gyomorproblémái akadtak, csak sétálni tudott, így megelőzte az állandóan éneklő Kawika, s Kaiho is elhaladt mellette. Kawikát az is hajtotta, lelkesítette, hogy az előző napon tudta meg: ha beér New Yorkba, akkor a hawaii elnök fogadja a célban. Kawika első győzelmét aratta, István ugyan utolérte Kaihót, de nem előzte meg - együtt futottak be a 2. helyen a japán kísérők nagy ovációja közepette.

39. nap 48,65 mérföld (78,29 km)
Elwood - Hamilton, MO
(kedd)

„Hosszú” napok sorozata várható, 50 mérföld közeli távokat kell teljesítenie többször egymásután a résztvevőknek. Esőre ébredt a TarnsAm, István is alaposan beöltözött, de már az első két mérföldnél kiderült: meleg van, s inkább cseréli a vízes ruháit. Dante lába nem akart javulni, hosszú lesz neki ez a nap -, s a többi is... -, számára mostantól túlélőverseny jelleget ölt a Trans America. Kaiho rendbe jött, míg a másik japánnak, a vékony dongájú Motónak az egyre gyötrőbb fáradtsággal kell leginkább megküzdenie. Utóbbi tapasztalatlanul, fiatalon vágott neki ennek az embertpróbáló viadalnak. Mindenki fogyott, István 5-6 kilót adott le, de remekül tartja magát, sérülése is alig akadt. A többiek a célbaérést követően azonnal jegelik a lábukat, Dante például állandóan térdig áll egy jéggel teli műanyag dézsában...
Ezt a szakszt is István nyerte meg, a második helyen Kaiho futott be a célba, rajta kívül csak az emelkedő-ereszkedő terep bizonyult méltó vetélytársnak. De azt is legyőzte...

40. nap 49,9 mérföld (80,31 km)
Hamilton - Brookfield, MO
(szerda)

Az éjszaka harmat ereszkedett le, s a sátor csuromvizes lett, délutánra tehát újra van programunk - a száritás... István jó tempóban kezdett, féltávig vezetett is, de a kirobbanó formában versenyző - 18 perces két mérföldet is produkált! - Kawikának ő sem tudott ellenállni. Kezdjük megérteni azokat, akik nem tartják teljesen normálisnak a TransAm-mezőnyét, ugyanis ma Kawika és István is énekelt futás közben, s akkor volt a legérdekesebb amikor egymás közelébe értek: ekkor furcsa kánont hallhattak a kisérők. A jámbor amerikai autósok mit gondolhattak, amikor egymás után két danolászó kocogóval találkoztak az autópályán? Érdekes lenne a fejükbe látni... A többieknél a helyzet változatlan: Kaiho egyre jobban fut, Dante lába továbbra is fáj (csonthártya-gyulladás), Moto pedig a saját ritmusában igyekszik letudni a kilométereket. A táj jellege nem változott, jó nagy emelkedőkkel és leejtőkkel, igazi „hullámvasút”. Erre már gyakrabban találkozunk egy viszonylag ritkább kulturnövénnyel, a szójával. A vacsora előtt elmentünk a Val Mart-ba, amely Amerika egyik legelterjedtebb áruházlánca. A cél a helyi (Brookfield) középiskola udvarában volt.
Ezúton szeretnénk üdvözölni a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Szegedi VSE összes sportolóját!

41. nap 45,65 mérföld (73,47 km)
Brookfield - Clarence, MO
(csütörtök)

A pálya nem volt túl bonyolult, de mi (Cimmer Szabolcs írta ezeket a sorokat, a szerk.) Mártival reggel mégis rossz irányba, Los Angeles felé indultunk el. Szerencsére hamar rájöttünk a tévedésünkre és visszafordultunk. István reggel nehezen indult, s ekkor Kenji -- Kaiho kísérője -- elárulta, már régóta csak Solarman-nek (Napembernek) hívják, hiszen akkor lendül bele igazán, amikor feljön a Nap. Bár, azt nem tudják hol találhatók elrejtve a napelemei... Én is kaptam becenevet, Pinkmannek (Rózsaszínember) neveztek el. Az oka egyszerű: a piros kínai pólómat -- amely ereszt -- már kétszer is sikerült együtt mosnom a többi ancúggal, így minden „szép” rózsaszín lett... A célváros ócska motelében szállásoltak el bennnünket, a tulajdonos házaspár férjtagja is futó. Gratulált Istvánnak, aki biztosan nyerte a szakaszt.

42. nap 50,2 mérföld (80,79 km)
Clarence - Hannibal, MO
(péntek)

Ma még sötétben indult útjára a motel elől a TransAm mezőnye, s Larry Simonson újra meglátogatta egykori társait. István már nem sokkal a start után az élre állt, s jelentős különbséggel győzött. Mai főhadiszállásunk, Hannibal Mark Twain városa, itt élt és alkotta világhírű műveit a kiváló iró. Egy környező kis faluban született, de Hannibalban nevelkedett. Gyerekként rengeteg csínytevésben vett részt pajtásaival, amit később könyveiben Tom Sawyer és Huckleberry Finn „nyakába vart”, a két regényalakról szobrot is mintáztak. A ház, ahol nevelkedett ma múzeum, itt őrzik tárgyait, kéziratait, s innen nincs túl messze a róla elnevezett barlang. A folyón lapátkerekes hajókkal lehet kirándulni, sajnos nekünk erre nem volt időnk... A szállásunkat a külváros lerobbant rekreációs központjában jelölték ki. Már megpillantottuk a Missisipi Rivert (mely „messze viszi a négerek dalát”), amin holnap kelünk át.

43. nap időfutam, 36,1 mérföld (58,1 km)
Hannibal - Pittsfield, IL
(szombat)

Végre egy rövidebb nap! A pályát eredetileg 2,5 mérfölddel rövidebbre tervezték, de az útépítők közbeszóltak, s terelőútra (szép, csendes rész, takaros kis falvakkal) kényszerült a mezőny. Ma rászántam (Cimmer Szabolcs, a szerk.) magam egy szakasz teljesítésére, s tapasztalhattam, hogy a Trans America nem elsősorban fizikai, hanem pszichikai erőpróba. Eddig azok maradtak versenyben, akik a legtöbb belső tartalékkal rendelkeznek és szembe szálltak az értelem és a test (sérülések) tiltakozásával. Hiszen 64 napon keresztül, pihenő nélkül minden nap futni kell, s ezt elsősorban „fejben” nehéz elviselni. Az ember, jó értelemben véve, olyanná válik, mint egy gép, amely azért érez és humora is van. Olyan az egész társaság, mint egy nagy család. Ezen a napon kelt át a mezőny a Missisipi folyón, s a híd felénél ért át Illinoins államba.

44. nap 53,4 mérföld (85,94 km)
Pittsfield - New Berlin, IL
(vasárnap)

Az időfutam után menetrendszerűen a nehezebb vasárnap következett. A mezőny előtt álló három nap átlaga 87 km lesz... Az előző éjjelt gyönyörű motelben töltöttük. Érdekesség, hogy az előző este érkezett meg Marty Spengelmayer (az első és eddig az egyetlen atléta, akinek 18 napon belül sikerült lefutna 1300 mérföldet) két barátja Iowából. Ők 20 mérföldet kocogtak velünk, s átadták Istvánnak Marty üdvözletét, aki - elmondásuk szerint - már márciusban megjósolta, hogy ő fogja nyerni a versenyt. A próféta szóljon belőled, Marty! István ekkor már egyedül maradt, az élen, a szója- és kukoricaföldek között kanyargó pályán. Töltöttük belé a fügés süteményt, a dinnyét, a Coca-colát, a Sprite-ot, a bundás kenyeret, a rántottát és mindent, amit csak kért. Visszatérve a viadalhoz: István tartva az előnyét magabiztosan nyerte ezt a szakaszt is. 

45. nap 55,7 mérföld (89,64 km)
New Berlin - Decatur, IL
(hétfő)

Ma, van Péter fiam (kivételesen, az alkalom okán Sipos István levelét tesszük közzé, a szerk) 10. születésnapja, ez az első, amit nem közösen töltünk... A reggeli startnál a mezőny közösen elénekelte az ismert születésnapi dalt, miután bejelentettem, hogy Péterért versenyzek, s lélekben vele futom végig a távot. Az első hat mérföld a szokásos tempóban és közérzettel telt el. Vártam a napfelkeltét, mert az nekem mindig sok erőt ad. A jó érzés helyett azonban eddig még soha sem tapasztalt gyengeség uralkodott el rajtam, nemhogy futni, még sétálni is alig bírtam. Ettem, ittam, gimnasztikáztam, de semmi sem segített. Sorban ment el mellettem Kaiho, Kawika, Dante és Moto. A kedvem jó volt csak, csak éppen nem haladtam. Jesse visszajött a kerékpárján, s érdeklődött, hogy ismét gyomorpanaszaim vannak-e? Nem - válaszoltam. Ez a fiam első hosszútávú futása, s ő még csak 10 éves, nem lehet túleröltetni... Mártiéknak kissé szokatlan volt a hosszú várakozás a kísérőautóval a mezőny végén. 33,9 mérföldnél értük el a 2000 mérföldet, ahol már várt Márti a négy színes lufival, amelyeken „Sipi” és „2000 miles” felirat díszelgett. Sok séta, kevés futás - jellemezte ekkor a teljesitményemet, melyet a japán tévések lefilmeztek. Az utolsó 15 mérföldre kicsit jobban lettem, de beérni senkit sem tudtam. A célbaérkezéskor illedelmesen összehúztam, beezártam a kordont, jelezve, hogy utánam már nem jön senki...

46. nap 52,95 mérföld (85,21 km)
Decatur - Newman, IL
(kedd)

Rábeszéltük Szabolcsot, hogy ezt a napot (is) próbálja ki, 85 km már szép táv, igazi kihivás. A többiek is biztatták, egyszerűen nem mondhatot nemet, így ma két futót indítottak a magyarok. István kicsit nehezen lendült bele, már attól féltünk, hogy „visszatér” a tegnapi rémálom. Igaz, az élen futott, de az arca arról árulkodott, hogy nem élvezi a dolgot. Sokáig vitt ki az út a városból, utána pedig keskeny kukorica- és szójatáblák között vezetett. A mezőnynek társa is akadt, egy nagy borulás „személyében”, amely szinte végigkísérte. Nyomott, párás volt a levegő is. A futók jeget kértek, István többször megmosdott a jeges vízben. Ennek meglett az eredménye, 10 mérföld után belelendült és egyre távolodott a többiektől. A végét még egy kicsit meg is nyomta, mert már nagy égzengés és villámlás jelezte, a vihar pillanatokon belül kitör. S amint beért, már ömlött is az eső. Szabolcs szintén jó időt futott, 11 óra 10 percet teljesített, pedig reggel a városban eltévedt, így egy extra mérfölddel toldotta meg a távot. A szállásul szolgáló motel citromdijat érdemel: ennél elhanyagoltabb, lepusztultabb helyen még nem jártunk. De, a fáradtság nagy úr...

47. nap 41,5 mérföld (66,79 km)
Newman - Rockville, IN
(szerda)

Az indulásnál szóltak a japán tévések, hogy ne „zaklassuk” a futókat, mert a 8. mérföldnél majd filmeznek. Valóban bent álltak a kukoricásban, egy daruskocsi tetején, Istvánnak éppen ezen a szakaszon begörcsölt a lába, s a futás kicsit nehezére esett. Csak utána kezdett kiengedni, s indult meg az élen haladó Kaiho után. Kisütött a nap is, Kenji (Kaiho segitője) mutatta is, hogy eljött a Solarman ideje. Igen ám, de beindult Kawika is, aki énekelve, a győzelem (victoria) V-betűjét mutatva hagyta le, a már élen lévő Istvánt. Eben a pillanatban nagy verseny kezdődött a két fiú között, hol az egyikük, hol a másikuk haladt az élen. A célban mindenki izgatottan várta: vajon melyikük érkezik be elsőnek? Nem bírtak egymással, ezért együtt futottak be, a közönség nagy örömére. De mi lesz az energiapazarló hajrá után, holnap? Legfeljebb duettet énekelnek majd a 4-5. helyen... Gyógyul Dante lába, Kaiho szép egyenletes tempóban fut, Moto viszont három napja megsérült, de ez nem viselte meg különösebben. Vagy csak úgy tűnik...

48. nap 53,35 mérföld (85,86 km)
Rockville - Indianapolis, IN
(csütörtök)

Márta megjósolta Dante mai jó futását. Tény, hogy napról napra jobb, egészségesebb a lába, hála annak az odadó kezelésnek, amit az új mexikói Taosban élő fiának ad aWashingtonban letelepedett édesapja. Egy lézersugarat kibocsátó kis készülékkel gyógyitja, sokszor még éjszaka is, amíg a „csemetéje” alszik. Dante reggel rögtön az élre állt, s rajt-cél győzelmet aratott. István az elején kissé fáradtan mozgott, „hála” a tegnapi sprintnek, amit az utolsó mérföldeken produkált Kawikával. A szakállas hawaii fiú már az elején elfoglalta az 5. helyet, amit sikeresen meg is tartott... Várható volt, hogy ma pihenőt tart, az utóbbi hetekben így „taktikázik”, gyengébb és erősebb napok váltják nála egymást. Az indianapolisi elővárosokat már a 18. állomásnál (36. mérföld) elérte a mezőny, s ennél a pontnál érte utol őket az a borulás, amely már reggel óta fenyegetett, s esőt sejtetett. Pillanatokon belül óriási felhőszakadás keletkezett. Szerencsére langyos esőt adott az ég, így nem öltözni, inkább vetkőzni kellett. A szakasz végére a Nap is kisütött, s István jó erőben, a futást ismét élvezve, ért a rekreációs központban lévő célba, ahol a szálláshely is volt.

49. nap 54,85 mérföld (88,27 km)
Indianapolis - Dublin, IN
(péntek)

Az idianai főváros keresztűlfutásával indult a nap, még 15 mérföld volt hátra a félmilliós városból. Indianapolis azon ritka amerikai nagyvárosok közé tartozik, amit nem hajózható folyó mellé építettek, s amely jelenleg is inkább átmenet a patak és folyó között. Bár elég messze elkerülte a TransAm mezőnye, mégis meg kell említeni egy hires-hirhedt helyet, az Indianapolis Motor Speedwayt, az „Indy 500-as” viadal színhelyét. Az ellipszis alakú zárt pályán 500 mérföldet (több, mint 800 km) tesznek meg az autók, s ezt közel 500 ezer néző láthatja egyszerre. Ennél többen egy sporteseményt sem kisér(het)nek figyelemmel a világon.
A harmadik időzőna utolsó mérföldjeit tapossák a futók, ezért a reggeli start szinte világosban volt. István jó iramban kezdett, s alaposan elhúzott a többiektől. Esés nélkül átszelte a belvárost, s a 20. mérföldnél már 18 perces előnnyel rendelkezett Kawikával szemben. Utóbbi ezután kezdett el hajrázni és erősebb mérföldeket teljesiteni, mint ő, s a 46. mérföldnél már 7 percre olvadt a különbség közöttük. Ezt követően Istvánon volt a sor, jött is egy erősebb kétmérfölddel, aminek eredményeképpen a következő időellenőrző-pontnál Kawika feladta ezt a napot, csak sétált, majd lassúbb futásra váltott. A mai célállomás, Dublin egy kisváros pár üzlettel, benzinkúttal és motellel, utóbbiban töltöttük az éjszakát.

50. nap (időfutam) 36 mérföld (57,94 km)
Dublin - Lewisburg, OH
(szombat)

Ismét időfutam. Párás, ködös időt jósoltak erre a napra, ami igaznak bizonyult, de napfelkelte után felszállt a köd. István könnyedén futott a kicsit dombos, hepe-hupás úton, nem össztökélte nagyobb teljesitményre a mögötte jövő rivális. 20 mérföldnél értük el az utolsó, a negyedik időzónát, most már New York-i idő szerint jár az óránk. S a szivünk is... Furcsa, de már a viadal végéről beszél mindenki, a technikai problémákat egyeztetik a versenyzőkkel a szervezők. Az összetett győzelmet már szinte lehetetlenség elvenni Istvántól és a dobogó másik két foka is gazdára talált -- persze, ha nem hibáznak nagyot a várományosok, vagy nem adják fel a küzdelmet. A 4-5. hely sorsa még nem dőlt el. Kawika minden második nap erős tempóban, jól fut, ezt tette ma is. Az egyre jobb formában lévő Moto ma már nem adta meg könnyen magát. Meglepett bennünket, hogy nemcsak Kawika volt jobb, de a már emlitett Motóért sem kell aggódni, nagy harc várható köztük a 4-5. helyért. Kaihót már örömfutásra bíztatják kisérői, hiszen a 3. helyen áll, s több mint 30 órányira van lemaradva Dante mögött, a mig Motóval szemben 18 óra az előnye. Már biztos a bronz. Dante lába ismét makacskodik, de erőt ad neki új „segitője”, Christine (ő volt a TransAm egyetlen női résztvevője), akivel egymásra találtak, egymásba szerettek. Időnként mellette futva bíztatja kedvesét.
Ma a „Szentháromság” nevű lutheránus templomban szállásolták el a mezőnyt, a kertjében ugyanis szinte mindig lehet sátorozni és komoly közösségi élet folyik benne. Vacsora: mélyhűtött pizza.

51. nap 52,65 mérföld (84,73 km)
Lewisburg - South Wienna, OH
(vasárnap)

Újból vigasztalanul sötétek a reggelek, a rajtok időpontjában. István a start után az élre állt, csak az újból erőre kapó Dante tudott vele lépést tartani, de ő is egyre jobban leszakadt. Kawika nem volt kirobbanó formában, előre küldte a kisérőjét, de azután úgy döntött nem harcol, csak úgy fut, ahogy jól esik neki. Kaiho mindig erősen kezd, aztán leül reggelizni, ekkor lehagyják a többiek, a csapda, hogy teli hassal már nem tud olyan tempót diktálni, mint előtte. Egy hidnál a futók eltüntek a ködben, majd a másik oldalon már ismét napfényben bukkantak elő. Az esti eredményhirdetésen többfelöl halk szisszenés hallatszott, amikor Jessy, a főszervező felolvasta István időeredményét. Ezen a hullámos útszakaszon kifejezetten jónak számitott.

 

52. nap 44,1 mérföld (70,97 km)
South Wienna - Reynoldsburg, OH
(hétfő)

Reggel - a szokottnál is hidegebb időben - az iskola udvaráról indult a mezőny, majd hamarosan rátért a 40-es útra. István a saját tempójában futott, s mivel a többiek lasssabban kezdtek, igen hamar jelentős előnyt szerzett. Kawika azonban ezen a napon is beindult, s a 18. mérföld táján megelőzte Istvánt, innentől végig vezetve elsőként ért célba. Moto, aki összesitésben csak másfél órával előzi meg a szakállas, éneklő hawaii fiatalembert, szintén rákapcsolt, megelőzte a mi fiúnkat, de a hajrára kifáradt és kéz a kézben érkezett be Istvánnal, nagy üdvrivalgás közepette. Ma az Egyesült Baptista Egyház szép, új templomában hált a mezőny. Ez a létesitmény sok hasznos dolgot művel, mint az öregek ellátása, szállás hajléktalanoknak, bölcsöde működtetése. Rendkivül családias, szeretetteljes légkör uralkodik itt.


53. nap 59,4 mérföld (95,6 km)
Reynoldsburg - New Concord, OH
(kedd)

A templomparkból startolt a mezőny, s az út ismét autópályán vitt -- ilyenkor a frissitő állomások a kereszt- és bekötőutaknál vannak. Már nem sokkal az indulás után látszott, hogy a tegnapi nap „folytatódik”: Moto az élre állt és fokozatosan növelte az előnyét. Néhány mérfölddel a befutó előtt Kawika ismét rákapcsolt, s nemsokára mi már a kisérőkocsiját sem láttuk, csak a célban tudtuk meg, hogy három mérfölddel a szakasz vége előtt érte utol Motót, s mindössze 1 (!) perccel előzte meg. Igy, ma sem lett meg Moto első szakaszgyőzelme, ő az egyetlen a versenyben lévő futók közül, akinek ez még nem sikerült. New Concordban, a főiskolában szállásolták el a TransAm-mezőnyt. Ma több levél érkezett, mint bármelyik napon, s ez nagy örömöt okozott Istvánnak és nekünk. Ez is hozzátartozik: elugrottunk az egyik mosodába -- az Egyesült Államokban nagyon népszerűek az óriási önkiszolgáló egységek --, hogy tisztába tegyük magunkat. A nap folyamán áthaladtunk egy kis iparvároson, nyomasztó hangulata volt, mindenütt szemét, lepusztult környezet, az ipari szennyeződés által kikezdett házak. Volt a településnek egy érdekessége az Y-alakú hid, amelynek az egyik parton két irányból volt
feljárója.

54. nap 52,6 mérföld (84,65 km)
New Concord - St. Clairisville, OH
(szerda)

Ismét Moto állt az élre, s jó tempóban futott, Kawika azonban valószinűleg elfáradt, nem vette üldözőbe vetélytársát. Pihenőt tartott. István jól futott, s nemsokára a vezetést is megkaparintotta, de Moto végig a nyomában maradt, nagyon szerette volna megszerezni első szakaszgyőzelmét. Hozzávetőlegesen 10 mérfölddel a cél előtt megelőzte Istvánt, s a mi fiúnkkal a sarkában, végre az első helyen végzett. Régen láttuk már ilyen boldognak, még a szokásos nyújtó és lazitó gyakorlatairól is majdnem elfeledkezett az ünneplésben. Biztos sok erőt ad neki ez a sikeres nap a következő időszakra. Az esti szokásos megbeszélésen hatalmas óvációban részesült, s ő mindenkinek hálálkodott. Egy rekreációs központban szállásolták el a szervezők a mezőnyt. Ismét fagyasztott pizza volt a vacsora, ami az USA-ban István egyik kedvenc eledele lett.

55. nap 60,25 mérföld (96,96 km)
St. Clairisville - Monongahelo, PA
(csütörtök)

Emelkedőkkel tarkitott pálya várt a futókra. István viszonylag jó erőben érezte magát, de érthető módon nem akart hajtani, fölöslegesen kockáztatni. A 20. mérföldnél már Kawika, Moto, István volt a sorrend, ekkor mégiscsak elkapta a versenyszellem és egyre nagyobb iramot diktált. A 32. mérföldnél egy csendes kisváros lakói döbbenten álltak a fal mellé, amikor István viszonylag nagy sebességgel megelőzte Kawikát. Egyik fiú sem evett, csak pár kortyot ivott, s kegyetlenül birkóztak egymással. A táv hátralévő részében, bár a hawaii is hajtott, István nála is gyorsabb volt és 23 perces előnnyel nyerte meg a szakaszt. Moto sem adta meg magát, szép egyenletes tempóban kocogott, s igy közel két órás hátrányából Kawika csak 9,5 percet dolgozott le. Istvánnak ma csak egy kisérője volt, mert Szabolcs (ismét) végigfutotta a távot. A másik két dobogósnak - helyüket már nem veszélyezteti semmi - csak az a célja, hogy elteljen a hátralévő nyolc nap. Dante ezért „bérletet váltott” az 5. helyezésekre.

56. nap 43,45 mérföld (69,92 km)
Monongahelo - Ligonier, PA
(péntek)

Bemelegitésnek a pálya eleinte felfelé vitt. Keményen gyalogoltak a fiúk, futni már nemigen volt erejük. István a rajtnál pihenőt igért magának. Mára a szurkolás maradt, mert a Kawika-Moto párharcban magyar különitményünk a kis japánnak drukkol. Ezért, amikor Kawika elkerülte Motót, István úgy határozott, megindul, ereje is volt hozzá és kedve is egy kis pezsditő kocogáshoz. Ekkor már féltávnál jártak, István egyre gyorsitott és a 30. mérföldnél elhagyta Kawikát. Ebbe a hawaii atléta nem akart belenyugodni, de a mi fiúnk 17 perces 2 mérföldet produkált. Kétszer egymás után tette tönkre lelkileg a „szakállast”, aki a cél előtt feladta a kilátástalannak tűnő küzdelmet, s lelassitott...

57. nap (időfutam) 37,8 mérföld (60,83 km)
Ligonier - Schellsburg, PA
(szombat)

Újra időfutam, s ma csak én (Cimmer Szabolcs, a szerk.) segitettem Istvánnak, mert Márti úgy döntött nekivág a távnak, s ameddig jólesik, fut, vagy gyalogol. Végül - el kell ismerni nem kis meglepetésünkre! - 22 mérföldet teljesitett. István ma nem sietett, hiszen a helyezések már az első három esetében eldőltek, s nem akart sérülten érni New Yorkba, mivel ez ennek a maga nemében egyedülálló versenynek sem lenne jó „reklám”. A viadal során ez volt a leghullámosabb szakasz, égbe nyúló emelkedők és ijesztő leejtők váltották egymást, talán ez az oka, hogy ilyen rövid ez az etap. A 4. helyért még kemény csata folyik Kawika és Moto között. Talán ennek köszönhető, hogy elég érdekes eredményt hozott a nap: az összesitésben az első három helyen álló atléta az utolsó poziciókat foglalta el, az első Moto lett, megelőzve Kawikát. Hosszú idő után újra motelban aludt a társaság.

58. nap 41,65 mérföld (67,03 km)
Schellsburg - McConnelisburg, PA
(vasárnap)

A tegnapi napot „másolta” a mezőny, ez már a start után nem sokkal kiderült: Moto gyorsan az élre állt és jelentős előnyt szerzett. Nem sokkal később rákapcsolt Kawika, s hamarosan ő is eltűnt a látómezőnkből. A többiek (István, Kaiho, Dante) 15 perces különbséggel követték egymást. Dante napok óta utolsó, a lába még nem gyógyult meg teljesen, csak arra összpontosit, hogy eljusson New Yorkba. Moto végül több mint 20 perccel kapott ki Kawikától, igy a 4. hely kérdése még mindig nyitott, hiszen a kettejük közötti különbség alig több egy óránál, Moto javára. Ma újra tornateremben hajtotta álomra fejét a mezőny, ahol egy magyar származású helyi ultrafutó pizzával, jégkrémmel és üditővel vendégelte meg a TransAm-et. A város völgyben fekszik, a környező hegyeket köd boritotta és láthattunk egy fantasztikus amerikai Naplementét, a kéktől, a vörösön át narancsszinben pompázott az egész... Felejthetetlen élmény!

59. nap 47,05 mérföld (75,72 km)
McConnelsburg - Gettysburg, PA
(hétfő)

Sötét, kanyargós, emelkedőkkel kezdődő etap várt a futókra. Az első állomáson az autók meg sem tudtak állni, olyan szűk, kanyargós, kis padkával készült a hegyi út. A 4. mérföldnél, 40 perccel az indulás után még bóbiskóltunk a kocsiban, amikor István feltűnt egy kanyar mögül, s kiabált: „Sprájtot” kérek! Rögtön ugrottunk, s már sejtettük: ebből sem lesz pihenőnap! Felkaptatott a 40%-os emelkedőn, s utána megkezdődött a harc Kawikával, aki szeretett volna ismét besöpörni egy szakaszgyőzelmet. Persze, Motót is be akarta fogni, aki már csak 55 perccel vezetett előtte, de a japán sem hagyta, hogy leszakitsák, erős tempót diktálva tartott a vezető kettőssel. Dante is próbálkozott, hátha magára talál. Végül István-Kawika csata alakult ki. Előbbi azért hajtott, mert kiváncsi volt mennyi maradt még benne a viadal végére, megnyugodhatott: az utóbbi három esztendő legjobb mérföldátlagát produkálta! István biztosan nyerte a szakaszt. Mi lett volna, ha az összetett második helyezett közelebb van hozzá, s még „kaparnia” kell a sikerért?
Délután megtekintettük a Gettysburgi-csata szinhelyét, az emlékmezőt és a múzeumot - lehet, hogy évekig nem lesz rá alkalmunk. Megtudtuk a szervezőktől, hogy busszal elénk jönnek a barátaink New Yorkból, s futhatnak velünk egy-egy napot. Sok japán szakaszfutó is érkezett már. A cél New Yorkban a Central Parkban lesz, s legalább tiz tv-állomás, rengeteg újságiró várja a mezőnyt. Lassan mi is előkészitjük a magyar zászlót...

60. nap 49,7 mérföld (79,98 km)
Gettysburg - Lancester, PA
(kedd)

Hajnalban a motel elől indultak a fiúk, s ma is folytatódott Kawika és Moto párviadala. A japán szokása szerint gyorsan kezdett, a hawaii bemelegitésként sétált, s később kapcsolt nagyobb tempóra. Elég korán elszakadtak a többiektől, s elkezdődött csatájuk sokadik fejezete. István a harmadik helyen haladt, s ezt a pozicióját a célig megőrizte. A szakaszt Kawika nyerte meg, méghozzá elég nagy különbséggel, igy Moto előnye az összesitésben 10 percre olvadt. A többiek pedig tréfákkal szórakoztatták magukat, hiszen számukra a TransAm befejeződött. Ebből István is alaposan kivette a részét, ma például pólót cseréltek Kaihóval, hogy megtéveszzék a kisérőkocsikat, de ez a csiny végül is nem sikerült. Ma egy templomban szállásoltak el bennünket, ahol a helyi futók csoportja fogadta a TarnsAm mezőnyét. A verseny során ez a legjobban megszervezett állomás, az egyik helyi atléta például azt is megengedte, hogy a lakását használjuk, itt fürdőszoba, televizió, konyha és telefon is a rendelkezésünkre állt.

61. nap 48,1 mérföld (77,41 km)
Lancester - Kutztown, PA
(szerda)

Mire a startra került a sor, már javában zuhogott az eső, s egész nap kitartott, kisebb-nagyobb szünetekkel. A pályát alattomos emelkedők tarkították, melyek sokkal hosszabbak voltak, mint amilyennek látszottak, így a futók úgy érezhették hiába szedik a lábukat, nem haladnak. A 16. mérföldnél nagy öröm ért bennünket, megérkeztek a barátaink, a magyar Sri Chinmoy-tanítványok. Ők éppen New Yorkban tartózkodnak, az évente megrendezendő szokásos ünnepségen, ennek a második részén már mi is résztveszünk. Tizenöten érkeztek, s a 16. mérföldtől ők is beszálltak és a célig együtt kocogtak Istvánnal, akinek nagyjából 8 perc előnye volt a többiekkel szemben. De megállt és előreengedte Kaihot, majd kis idő múlva Motót is. Mindenki nagyon élvezte ezt a rendhagyó napot, csak Michael Kenney, a versenyigazgató aggódott, mivel hiába figyelmeztették a magyarokat, hogy párosával fussanak. Rá sem hederítettek a jó szóra, mindannyian Istvánt akarták hallani, állandóan köréje tömörültek. Csak a rendkívüli hevességgel zuhogó eső rontott a hangulaton, mindenki bőrig ázott. Visszatérve a mezőnyhöz: Moto ma nagyon jól teljesített, Kawika viszont gyengélkedett, így a japán 47 percet tett hozzá „lesoványodott” előnyéhez. Még mindig teljesen nyitott kettejük harca a 4. helyért. István a magyar különítménnyel a második helyen ért célba. A mai éjszakát egy iskolában töltöttük, s bár hurrikánveszélyt jeleztek, éjfélig nem történt semmi különös.

62. nap 49 mérföld (78,86 km)
Kutztown - Washington, NJ
(csütörtök)

Izgalmat mai is, akárcsak napok óta, a még eldöntetlen 4-5. hely hozott, de Moto és Kawika megbeszélték, hogy szombaton már nem versenyeznek, péntekig el kell dőlnie ennek a kérdésnek. A többiek már nem strapálják magukat, Dante az 5, Kaiho a 4., István pedig a 3. helyen futott 20 mérföldig. Motót legelől hajtotta Kawika, s a táv második felében minden erejét beleadva - 9 perces mérföldeket teljesítve - elhagyta őt, s megnyerte az etapot. Összesítésben még 27 perces előnye maradt Motónak vele szemben. Kaiho és István ismét meg akarta tréfálnia a kísérőket, de mi kiszúrtuk az újabb próbálkozást - futónadrágot cseréltek -, s ellentervet eszeltünk ki. Autót cseréltünk, s amikor odaértünk hozzájjuk, azt hihették - a kocsik láttán -, hogy sikerült az átejtés, de végül nagy meglepetésre saját kisérőik szálltak ki az „idegen” járgányból. Öt mérfölddel a cél előtt bevárták Dantét is, s a három fiú nagy jókedvvel egymás mögött trappolt, a célba egymás kezét fogva érkeztek meg.

63. nap 49,3 mérföld (79,34 km)
Washington - South Orenage, NJ
(péntek)

Már közel vagyunk New Yorkhoz, ez az utolsó igazi versenynap. Moto nagyon jó taktikát választott, erősen kezdett, így a 25. mérföldig Kawika nem volt képes utolérni. Ekkor a hawaii fiú a kísérőjével megüzente a kis japánnak, hogy lassíthat, belátta és elfogadta, hogy az övé a 4. hely, mert már nem tudja ledolgozni 27 perces hátrányát. István, Dante és Kaiho ismét közös befutóra készülődött, amihez negyedikként Kawika is csatlakozott. Sajnos a kísérő autó nem adta át Motónak az üzenetet, hogy legyen „ötös” célbaérkezés. Négyen, a Moonbat transzparensét magasba tartva boldogan fejezték be a verseny utolsó előtti napját. Láttuk szegény Moto arcát, ami arról árulkodott, hogy kísérője olyan élménytől fosztotta meg, ami nem pótolható. Többen most találkoztak először azzal az érzéssel, hogy a futók - annak ellenére, hogy versengtek egymással - szeretik és tisztelik egymást. Ez eddig nem volt divat a TransAm-en. Amikor valamelyik fiú elhagyta a másikat, a tenyerük összecsapódott „Ma te vagy a jobb!” „csengéssel...

 

64. nap 29,9 mérföld (48,12 km)
South Orange - New York, NY
(szombat)

Frank Sinatra „New York, New York” című csodálatos dalával ébresztették a TransAm-csapatát. A szervezők már az utolsó éjszakán, amit egy katolikus templomban töltött a mezőny, ünnepi hangulatban voltak. New Yorkba időre kellett beérni a tévések és a fotóriporterek miatt. A japán televíziósok még plusz három kamerát béreltek, hogy a befutást a lehető legjobb minőségben rögzíthessék. István indult elsőnek, a többiek 30 perces hátránnyal, együtt futva követték. Az első 20 mérföld egyszerű volt, utána azonban bonyolult úthálózaton, sok fordulóval érkeztünk New Jerseyből, a George Washihgton hídon keresztül New York, Manhattan városrészébe.
Innetől következzék Sipos István monológja: - Nehéz lenne megfogalmazni azokat az érzéseket, ami az utolsó 10 mérföld futása közben elhatalmasodott rajtam. A legegyszerűb talán arról a háláról beszélni, amit azok iránt éreztem, akik a segítségemre voltak, hogy résztvehessek ezen a viadalon. A családom, a feleségem, a barátaim és mindazok iránt, akik azt akarták, hogy átfussam Amerikát. Nagyon hálás voltam azért az isteni kegyelemért, amiben részesültem a 64 nap során, hisz’ szinte sérülésmentesen, nagyon jó eredménnyel és jó erőben fejezhettem be a Tarns Americát.  1975. december 1-től vagyok a Szegedi VSE sportolója, s azóta az edzőm Antal Andor. Hosszú volt az út, amíg megtaláltuk a legjobb módszert a fizikai felkészülésre. Lelkileg viszont azóta erősödtem meg, amióta rátaláltam Sri Chinmoy békefilozófus tanítására. A magyar és amerikai zászlóval érkeztem a Central Parkba. A célszalagot a magyar származású Fred Lebow és a NY Road Runners Club egyik vezetője tartotta. A Magyar Rádió segítségével, pár perccel a diadal után, már üdvözölhettem az otthoniakat.

Az összes videó itt található: Videók a YouTube-on