FÜGGŐLEGES SZUPERMARATON
A szegedi Napraforgó Futóklub tagjai 2004-ben futva érkeztek a Kékes csúcsfutás rajtjához. Ezt annyira megkedvelték, hogy 2005 június 15.-én reggel ismét nekivágnak, sőt a példán felbuzdulva a szintén szegedi Futótűz Futóklub tagjaival együtt.
Június 15.-én reggel 7 órakor rajtolnak a Napraforgók Röszkéről, míg a Futótűz versenyzői 9 órakor Tiszaszigetről és a két csapat Sándorfalvától már közösen rója a kilométereket. Első napi szakasz Tiszakécskén fejeződik be 135, illetőleg 115 km után. A második napon, 82,5 km futás után Jászberény a „végállomás”, majd következik az 51,5 km-re fekvő Abasár és másnap jöhet Magyarország legmagasabb pontjának újbóli meghódítása.
A táv teljes hossza így több mint 280 km, a szintkülönbség pedig 940 m. A teljesítménypróba Csongrád megyében 14, Bács – Kiskun megyében 6, Pest megyében 2, Szolnokban 4, Hevesben pedig 5 településen halad keresztül, ahol szívesen látják és várják a települések futóit egy kis közös kocogásra, lévén 2005 a FUTÁS ÉVE. A részletekről, csatlakozási lehetőségekről részletesebb információ a 30/ 255-3526 telefonon, valamint a [email protected] e-mail címen szerezhető be.
Végezetül kerüljön felsorolásra a távot teljesítők neve is: Nagy Róbert, Kenyeres Sándor, Faragó Antal, Bunford Zoltán, Vincze Péter, Domonkos Gábor és Nógrádi Csaba a Futótűz képviseletében, míg a Napraforgó Futóklub színeiben Kozák József, Király Béla, Szögi István, Mózes János, Engi Tamás, Sümegi Attila és Fodor József. A futókat kerékpáron a már jól bevált páros, a Napraforgós Nemes Béla és Urbán László kíséri.
Első nap: 2005 június 15. (114,7 km)
Rajt: Tiszasziget, Mélypont: 09 óra 00 perc
Tiszasziget – Mélypont 0,0 km 09.00.
Újszentiván, Polgármesteri Hivatal 4,1 km 09.25.
Szőreg, Hősök tere 8,4 km 09.45.
Makai úton kerékpárút
Thököly u.
Fő fasor
Újszegedi víztorony
Marostői u.
Bérkert u.
Bertalan híd 12,7 km 10.12.
Szilléri sgt.
Debreceni u.
Kecskeméti u.
Csongrádi sgt. 15,5 km 10.30.
Vasúti átjáró 18,8 km 10.45.
Sándorfalva kezdete tábla 27.6 km 11.30.
Sándorfalva vége tábla 30,0 km 11.43.
Ópusztaszer elágazás 45,5 km 12.50.
Baks bejárati tábla 51,1 km 13,15.
Baks kijárati tábla 51,8 km 13.18.
Csanytelek kezdete 56,6 km 13,45.
Csanytelek vége 62,3 km 14.18.
Csongrád bejárata 72,4 km 15.10.
Csongrád MOL kútnál balra 73,2 km 15.15.
Kiskunfélegyháza felé ( 451 sz.út ) balra 74,5 km 15.20.
kerékpárút
Csongrád vége tábla 76,5 km 15.30.
Elágazás jobbra Bokros felé 78,2 km 15.38.
Bokros bejárat 83,2 km 15.55.
Bokros vége 84,9 km 16.05.
Csongrád – Bács-Kiskun megyehatár 86,7 km 16.15.
Tiszaalpár felé jobbra elágazás 89,1 km 16.30.
Tiszaalpár bejárat 91,0 km 16.40.
Tiszaalpár kijárat 95,5 km 17.00.
Tőserdő vasúti megálló 97,7 km 17.10.
Tőserdő bejárat 100,0 km 17.20.
Tőserdő kijárat 102,5 km 17.30.
44. sz. úton áthaladás 103,5 km 17.35.
Kerekdomb bejárat 106,5 km 17.50.
Kerekdomb kijárat 107,7 km 17.56.
Tiszakécske bejárat 109,8 km 18.05.
Tiszakécske kijárat 114,7 km 18,30.
Első nap: 2005 június 15. (134,4 km)
Röszke, Polgármesteri Hivatal 0,0
km 07.00.
Felszabadulás u. egyenesen, jobbra a Dugonyi útra
1,8 km 07.10.
Röszke vége tábla
1,9 km 07.11.
E 75 sz. főút kereszteződésig egyenesen 3,9 km 07.23.
Mórahalom kezdete tábla 13,8 km 08.15.
Röszkei úton a körforgalomig egyenesen 14,5 km 08.18.
Mórahalom Polgármesteri Hivatal
14,6 km 08.20.
Millenium sétányon egyenesen, Mórahalom vége 15,4
km 08.25.
Zákányszék kezdete
21,7 km 09.00.
Zákányszék Polgármesteri Hivatal 22,5 km 09.04.
Zákányszék vége
23,4 km 09.09.
Bordány felé egyenesen
24,0 km 09.13.
Bordány kezdete tábla
28,0 km 09.30.
Zákányszéki u., Kossuth u. sarok – jobbra 28,6
km 09.34.
Bordány vége tábla
31,0 km 09.47.
Zsombó felé balra
32,4 km 09.55
Zsombó kezdete tábla
34,5 km 10.08.
Jobbra a Felszabadulás és a Szegedi utcán 34,7
km 10.10.
Zsombó vége tábla
36.0 km 10.19.
Szatymaz felé balra
36,7 km 10.23.
Szatymaz kezdete tábla
41,7 km 10.51.
Szatymaz, Polgármesteri Hivatal 42,5
km 10.57.
Szatymaz, vasúti átjáró
42,8 km 11.00.
Szatymaz vége tábla 43,1 km 11.03.
E 75 sz főút
keresztezés, körforgalom 44,1 km 11.08.
Sándorfalva kezdete tábla 46,9
km 11.26.
Alkotmány krt. – balra Sövényházi út 49,1 km 11.38.
Sándorfalva vége tábla
49,7 km 11.43.
Ópusztaszer elágazás
65,2 km 12.50.
Baks bejárati tábla
70,8 km 13,15.
Baks kijárati tábla
71,5 km 13.18.
Csanytelek kezdete
76,3 km 13,45.
Csanytelek vége
82,0 km 14.18.
Csongrád bejárata
92,1 km 15.10.
Csongrád MOL kútnál balra 92,9
km 15.15.
Kiskunfélegyháza felé (451 sz .út) balra 94,2 km 15.20.
kerékpárút
Csongrád vége tábla
96,2 km 15.30.
Elágazás jobbra Bokros felé 97,9
km
15.38.
Bokros bejárat 102,9
km 15.55.
Bokros vége 104,6
km 16.05.
Csongrád –
Bács-Kiskun megyehatár 106,4
km 16.15.
Tiszaalpár felé jobbra elágazás 108,8
km 16.30.
Tiszaalpár bejárat 110,7
k m 16.40.
Tiszaalpár kijárat 115,2
km 17.00.
Tőserdő vasúti megálló 117,4 km 17.10.
Tőserdő bejárat 119,7 km 17.20.
Tőserdő kijárat 122,2 km
17.30.
44. sz. úton áthaladás 123,2
km 17.35.
Kerekdomb bejárat 126,2 km
17.50.
Kerekdomb kijárat 127,4
km 17.56.
Tiszakécske bejárat 129,5
km 18.05.
Tiszakécske kijárat 134,4
km 18,30.
Második nap: 2005 június 16. ( 82,4 km )
Tiszakécske kijárat 114,7 km 09.00.
Tiszabög bejárat 120,2 km 09.30.
Kincsem csárda jobbra 121,7 km 09.38.
Bács-Kiskun – Szolnok megye határa 124,9 km 09.55.
Tiszajenő bejárat 130,1 km 10.30.
Tiszajenő kijárat 130,6 km 10.33.
Tiszavárkony bejárat 135,2 km 11.02.
Tószeg bejárat 139,2 km 11.20.
kerékpárút
Tószeg kijárat 142,2 km 11.35.
Abony felé elágazás balra 145,5 km 11.45.
Szolnok – Pest megye határa 146,3 km 11.50.
Abony bejárat 149,8 km 12.07.
Újszász felé elágazás jobbra 152,6 km 12.20.
Abony vége tábla 155,3 km 12.35.
Pest – Szolnok
megye határa 159,5
km 12.55.
Tápiógyörgye felé elágazás balra 161,3 km 13.05.
Szolnok – Pest megye határa 162,0 km 13.08.
Tápiógyörgye bejárata 167,8 km 13.38.
Jászboldogháza felé elágazás jobbra 168,8 km 13.44.
Tápiógyörgye kijárata 171,3 km 13.56.
Pest – Szolnok megye határa 173,8 km 14.10.
Jászboldogháza bejárat 175,5 km 14.18.
Jászboldogháza kijárat 176,8 km 14.26.
Az út mentén balra nagy domb kereszttel 184,7 km 15.00.
Jászberény felé elágazás jobbra 190,3 km 15.35.
Jászberény bejárata 193,0 km 15.50.
Hatvan felé jobbra elágazás 194,7 km 16.00.
Zagyva híd 194,9 km 16.02.
Hatvan felé elágazás balra 195,1 km 16.04.
Jászberény vége 197,1 km 16.14.
Harmadik nap: 2005 június 17. ( 51,4 km )
Jászberény vége 197,1 km 09.00.
Jászárokszállás felé elágazás jobbra 197,3 km 09.02.
Jászárokszállás kezdete 211,3 km 10.05.
Gyöngyös felé balra elágazás 213,3 km 10.15.
Jászárokszállás kijárata 215,4 km 10.25.
Szolnok – Heves megye határa 216,1 km 10.32.
Vámosgyörk bejárata 217,8 km 10.41.
Adács felé elágazás jobbra 218,3 km 10.43.
Vámosgyörk kijárata 219,0 km 10.47.
Adács bejárat 221,3 km 11.00.
Elágazás balra Gyöngyös felé 222,3 km 11.05.
Adács kijárat 223,6 km 11.13.
Gyöngyös felé M3 autópálya felett 227,1 km 11.30.
Gyöngyös felé balra 229,8 km 11.45.
Gyöngyös bejárata 230,3 km 11.50.
Miskolc felé 3. sz. úton jobbra 232,6 km 12.02.
Az út bal oldalán a szervizúton, vagy gépjárművön
Gyöngyös kijárata 232,8 km 12.10.
Abasár felé elágazás balra 234,6 km 12.22.
Abasár bejárata 238,3 km 12.46.
Mátrafüred felé balra 240,3 km 13.00.
Abasár kijárata 242,8 km 13.15.
Mátrafüred bejárata 243,1 km 13.20.
Kerékpárúton jobbra tovább 248,0 km 13.55.
Mátrafüred PARK 248,5 km 14.00.
Negyedik nap: 2005 június 18. (11,6 km )
8. Kékes Csúcsfutás
Rajt: 11.00. Mátrafüred – Kékes-tető 11,6 km 260,1 km, illetve 279,8 km